Zsolnay Fényfesztivál

Magyarország legnagyobb fényművészeti attrakcióján, az idei évben is bámulatos fényfestésekkel, fényinstallációkkal, utcaművészeti programokkal és koncertekkel találkozhatnak az idelátogatók.

A tavaly több, mint 70 000 látogatót vonzó eseményt 2019-ben június 27-30. között rendezik, meg. Az esemény ideje alatta közel 170 ingyenes beltéri és kültéri program közül válogathat a közönség.

Az éj leszállta után Pécs belvárosának épületei valósággal életre kelnek. Hazai és külföldi művészek térspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a nézelődőket a város utcáin, terein, belső udvarain és templomi homlokzatain.

Nappal sem kell unatkoznunk, hisz többek között hazai és külföldi társulatok utcaszínházi programjaival, változatos zenei koncertekkel találkozhatunk, valamint harmadik alkalommal ad otthont a fesztivál a Magyar Zsonglőrtalálkozónak.

A fesztivál minden évben leginkább várt programja a nemzetközi szinten is magasan jegyzett Zsolnay Light Art festőverseny. Ennek keretében idén a Tiszta fény hívószóra készült 3D-s fényalkotások keltik életre a Székesegyház monumentális falait.


További információk elérhetők a fesztivál weboldalán, illetve Facebook oldalán.

Ha szállást keres az esemény időpontjára, akkor nézze meg egyedi ajánlatainkat!

forrás: zsolnayfenyfesztival.hu

GDPR

Adatvédelmi központ

Feltétlenül szükséges sütik

Feltétlenül szükséges sütik olyan funkciókat biztosítanak, amelyek nélkül a honlapunk nem használhatók rendeltetés szerűen. Ezen cookie-kat kizárólag mi használjuk, ezért ezek az első fél cookie-jai. A feltétlenül szükséges cookie-k használatához az Ön hozzájárulására nincsen szükség. Ezért a feltétlenül szükséges cookiekat nem lehet be és kikapcsolni. A honlapunkon a következő Feltétlenül szükséges sütiket használjuk:

resolution, kohanasession, language

Funkció és teljesítmény sütik

A Funkcionális cookie-k lehetővé teszi a honlapunknak a már megadott részletek elmentérését és ezen adatok alapján tökéletesített és személyre szabottabb funkciókat kínáljunk. Ezen cookie-k csak anonimizált információkat gyűjtenek és tárolnak, tehát ne tudják követni az Ön egyéb honlapokon való mozgását. A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk. Kérjük vegye figyelembe, hogy a funkcionális és teljesítmény cookie-k kikapcsolása korlátozhatja a honlapunk bizonyos funkcióinak működését. A honlapunkon a következő Funkció és Teljesítmény sütik használjuk:ználjuk:

_ceg.u, _ceg.s, _ga, _gat, _gid, APISID,NID,HSID,CONSENT,1p_JAR
_ga, _gat, _gid

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon ún. sütiket (cookie-kat) használunk, amelyeknek célja, hogy anonimizált formában látogatottsági információkat gyűjtsön, valamint elképzelhető, hogy bizonyos szolgáltatások nélkülük nem lennének elérhetőek. Egyes cookie-k amelyet használunk harmadik személyek számára gyűjtenek adatokat, amelyeket arra használnak, hogy olyan reklámokat jelenítsünk meg mi és harmadik személyek, amelyek relevánsak Önnek. A sütikről, valamint ezek engedélyezéséről és tiltásáról az Cookie / Süti Tájékoztatóban talál részletes tájékoztatást, vagy a sütiket Ön is bármikor beállíthatja.